Megszökött az újságírók elől Nicolai unokahúga
2006. május 24. 11:11, utolsó frissítés: 11:14
A szenátus egyik irodájának ablakán át szökött meg az újságírók elől Anca Maria Haneş, Norica Nicolai szenátor unokahúga, akiről korábban a sajtó azt állította, hogy politikus rokona helyett szavazott a szenátus egyik ülésén.
A felsőház jogi bizottsága tegnap hallgatta meg a szenátorasszonyt és unokahúgát, zárt ülésen, Eckstein-Kovács Péter bizottsági elnök irodájában, ám döntés nem született az ügyben. Teodor Meleşcanu szintén liberális szenátor úgy nyilatkozott, nem látta, hogy az unokahúg szavazott volna. Hasonlóképpen vélekedett Şerban Nicolae szociáldemokrata párti felsőházi honatya is.
Norica Nicolai pedig csupán azt hangoztatta, hogy a szenátus ülései az alapszabályzat értelmében nyílt ülések.
Miután az újságírók négy órán át várakoztak a szenátus folyosóján a húgra várva, végül Eckstein engedte be őket az irodájába, hogy meggyőződjenek, Anca Maria Haneş már nincs bent.
Az újságírók végül arra a következtetésre jutottak, hogy a szenátorasszony unokahúga a nyitott ablakon át kilépett az erkélyre, és a szomszédos mosdó ablakán visszamászva – ahonnan gyorsan a felvonóhoz érhetett – így szabadulva meg a sajtótól. (krónika/antena3 tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak