Egy új Verespataktól tartanak a ditróiak
2006. május 29. 16:33, utolsó frissítés: 16:33
Bányanyitást tervez az olasz Gruppo Minerali vállalat a Gyergyóditró közelében fekvő, üveg- és kerámiagyártás alapanyagául szolgáló szienitben gazdag Újhavason – számol be a Krónika. Rocco Mazzatura, a cég projektmenedzserének elmondása szerint a romániai geológusok szakkönyveiből értesültek a mérések szerint 18 millió tonna – bizonyítottan kitermelhető – ásvány létezéséről.
Bardocz Ferenc, Ditró polgármestere, miután Olaszországban saját szemével győződött meg a cég által létesített bányák környezetbarát voltáról, támogatja a hatmillió eurós befektetést. Az elöljáró, aki a község gazdasági fellendülését reméli a beruházástól, a helység lakosainak szétosztott szórólapokon ismerteti az ásvány kitermelésének és szállításának körülményeit, emellett CD-n és DVD-n rögzített képekkel és filmekkel Mazzatura is igyekszik meggyőzni a környékbelieket a kitermelés ártalmatlanságáról.
A ditrói lakosok ennek ellenére tiltakoznak a szienitbánya megnyitása ellen: többen radioaktív sugárzástól tartanak, mások turisztikai beruházásaikat féltik, míg a helyi méhész- és vadászegyesület a robbantások zaja elől elmenekülő vadállományért aggódik.
Ha sugárzó anyag kerül a felszínre, holdbéli tájjá silányul az egész környék – hangzott el a múlt héten szervezett lakossági gyűlésen. A megbeszélés végén a jelenlévők két memorandumot fogadtak el, melyekben egyrészt kérik a csíkszeredai környezetvédelmi hivataltól, hogy ne adja meg a környezetvédelmi engedélyt, másrészt sürgetik a bányanyitás kérdésével kapcsolatos helyi népszavazás kiírását. Az engedély megtagadását illető kérésük indoklásában a gyűlés résztvevői nagy hangsúlyt fektetnek a radioaktivitás kérdésére: „Tudományos munkák bizonyítják, hogy az a masszívum, amelynek része a kitermelés körzete is, radioaktív uránt, tóriumot és káliumot tartalmaz” – olvasható a Krónikában. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak