A magyar kisebbség helyzetéről is fogadott el ajánlást az EU-Románia vegyesbizottság Bukarestben
2006. május 31. 10:46, utolsó frissítés: 10:52
A magyar kisebbségek helyzetének rendezéséről, illetve a romániai közösségi és egyházi ingatlanok tényleges visszaszolgáltatásáról szólnak azok az ajánlások, amelyeket az Európai Unió és Románia parlamenti vegyesbizottsága fogadott el Bukarestben.
Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője tegnap közölte: mint minden korábbi ülésén, ezúttal is ajánlásokat, számszerint kettőt, fogadott el a vegyesbizottsá, mindkettő Románia európai uniós felkészülését érinti. Az egyik azokra a jogi úton már odaítélt közösségi és egyházi javakra vonatkozik, amelyek tényleges visszaszolgáltatása még nem történt meg.
A másik ajánlás a magyar kisebbségek helyzetét illeti. Lényege: e közösség problémáit az önkormányzatiság és a szubszidaritás elve alapján kell rendezni, a romániai magyar felsőoktatást állami támogatásban kell részesíteni, és el kell fogadni a kisebbségi törvényt. Ezek az elvek az EP két határozatában szerepelnek, a bizottság ajánlásában ezekre hivatkozott, felszólítva a kormányt, hogy e két határozat szellemében járjon el a kisebbségi kérdések terén.
Gál Kinga elmondta: a kisebbség ügyét a vegyesbizottságban ki akarta hagyni a román fél, ezt a komoly ellenállást heves vita révén sikerült csak legyőzni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak