Kisebbségi törvény: elfogadtak két bekezdést
2006. május 31. 11:41, utolsó frissítés: 11:41
Közel két hónapos szünet után a képviselőház alapfokon megkeresett három szakbizottsága újabb két bekezdést fogadott el tegnap a kisebbségi törvénytervezetből – számol be az Új magyar szó.
A bizottsági tagok módosították a felekezetek anyanyelvi, egyházi oktatási intézmények létrehozásához való jogát szabályzó szövegrészt. Eszerint a törvény által elismert felekezeteknek joguk van a hívek anyanyelvén oktató tanintézményeket létrehozni, szervezni és azok működését biztosítani, amelyhez állami vagy helyi költségvetési támogatásban részesülhetnek.
A másik, végül eredeti formájában elfogadott bekezdés szerint a szülőknek vagy a törvényes gyámoknak jogukban áll, hogy kiskorú gyermekeik számára szabadon megválasszák az oktatás nyelvét és típusát.
A törvénytervezet vitája akkor akadt el, amikor a honatyák eljutottak addig a bekezdésig, amely szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolákban a román nyelv és irodalom kivételével anyanyelven tanulhatnak minden tantárgyat. (új magyar szó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak