Macovei újabb veresége: visszautasították javaslatait
2006. június 02. 12:34, utolsó frissítés: 12:34
Nem sikerült meggyőznie Monica Macovei igazságügyi miniszternek a képviselőház jogi bizottságának törvényhozóit a Büntetőtörvénykönyv általa elképzelt módosításáról.
A miniszter többek közt 180 naposra szerette volna hosszabbítani a gyanúsítottak megfigyelésének időtartamát, de a szakbizottság tegnapi szavazata szerint ez 120 napos marad. Az ügyész által elrendelhető telefonlehallgatások esetében sem fogadták el a képviselők, hogy a megfigyelt személynek három napig rögzítsék beszélgetéseit, elégségesnek tartották az egy napot. Abba sem egyeztek bele, hogy ezentúl az ügyészi határozat legyen elég ilyen megfigyelésekhez, rögzítették: a bírói határozat élvez elsőbbséget.
A képviselők a módosító indítványok közül törölték Macoveinek azt a javaslatát is, hogy nyilvános helyen videó- és hangszalagra lehessen rögzíteni a gyanúsítottat. Szerintük ez az előírás visszéléseket eredményezhetett volna. Macovei azzal vádolta a törvényhozókat, hogy saját érdekeiket védve ellenzik a módosításokat, és elutasítás miatt idegesen, az ajtót bevágva távozott az ülésről. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak