Kisebbségi törvény: az EPP elnöke fontosnak tartja a jogszabály elfogadását
2006. június 07. 18:46, utolsó frissítés: 18:46
Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, s hogy a romániai pártok támogassák ezt az ügyet – jelentette ma ki az MTI-nek a Brüsszelben tartózkodó Markó Béla RMDSZ-elnök.
Markó az RMDSZ delegációjának élén tartózkodik Brüsszelben, a küldöttség tagja Borbély László, középítkezésért és területrendezésért felelős miniszter, Szabó Károly szenátor, európai parlamenti megfigyelő és Szász Attila államtanácsos is.
A Wilfried Martensszel folytatott tegnapi megbeszélésen kiderült: az Európai Néppárt elnöke fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, s hogy a román pártok támogassák ezt az ügyet. A két politikus integrációs kérdésekről is beszélt, arra összpontosítva a figyelmet, hogy milyen feladatok állnak Románia előtt a következő hónapokban. Mindketten fontosnak nevezték, hogy az RMDSZ az idén tevékenyebben vegyen részt az Európai Néppárt munkájában, hiszen ebben a pillanatban az RMDSZ az egyetlen román parlamenti szervezet, amely tagja az EPP-nek.
Markó Béla ma este magyar európai parlamenti képviselőkkel is találkozik. Holnap pedig közös asztalhoz ül Olli Rehnnel, az Európai Unió bővítési biztosával, akárcsak Danuta Hübnerrel, az Európai Bizottság bővítési, illetve regionális fejlesztési biztosával. Szintén holnap romániai miniszterelnök-helyettesi minőségében előadást tart egy konferencián, amelyet a Liberális Internacionálé a román liberálisokkal együtt szervez a romák helyzetéről. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak