2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A belügyminisztérium is érdeklődik a ditrói nagygyűlés iránt

2006. június 14. 14:40, utolsó frissítés: 14:40

A belügyminisztérium két képviselője is részt vett azon az egyeztetésen, amelyiken a hét végi gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés engedélyezési kérését tárgyalták – értesült a Krónika. A napilap mai számában Bardocz Ferenc ditrói polgármestert idézte, aki elmondta: a törvény szerint a tömeges gyülekezést egy olyan bizottságnak kell láttamoznia, melyben a polgármester, a jegyző, a helyi rendőrparancsnok, valamint a megyei rendőrség és a körzeti csendőrség megbízottja is részt vesz.


E bizottság hétfői tanácskozásán jelentek meg a belügyminisztérium képviselői. „Azt kérték, román nyelven is fogalmazzák meg a nagygyűlés engedélyezési kérvényét, és ezt a rendőrség és a csendőrség illetékeseihez is juttassák el" – jelentette ki a polgármester.

Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke a Krónikának elmondta, már el is küldték a román nyelvű szöveget az illetékesekhez. Ennek ismeretében ül össze ma ismét a láttamozási bizottság, hogy a rendezvény engedélyezését megtárgyalja. „Egyébként inkább arra kértek a belügyminisztérium képviselői, hogy figyeljünk: ne legyen rendbontás a rendezvényen" – tette hozzá Árus.

A Gyergyói-medence településein már megjelentek a nemzetgyűlést hirdető világoskék plakátok, melyeken négy székely ruhás, csengettyűs férfi hívogatja az érdeklődőket a vasárnapi eseményre.

A Krónika közli az RMDSZ álláspontját is. Fazakas Szilárd, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke így fogalmaz: „A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem tudott világos célokat megfogalmazni, nem leszünk társszervezői a rendezvénynek. Nem tiltjuk és nem támogatjuk a tagság és az RMDSZ-tisztségviselők részvételét az eseményen".

Petres Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke írásos nyilatkozatot juttatott el a Krónikához, melyben kifejti: szerinte nem két-háromhavonta megismételt gyűlések jelentik az előrelépést autonómiaügyben. A területi szervezet szerint inkább a Székelyföld pénzügyi-gazdasági erejének és a magyar közösség előtt álló feladatok pénzügyi-gazdasági vonzatainak felmérésére, az önállóság gazdasági alapjainak megteremtésére kell összpontosítani az erőfeszítéseket. (krónika/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS