"A státustörvény módosítandó"
2002. június 06. 13:18, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Mircea Geoana külügyminiszter szerint Magyarország kötelessége változtatásokat eszközölni a kedvezménytörvényen. A bukaresti kormány ugyanis továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a velencei bizottság állásfoglalásával összhangban a magyar fél módosítsa a törvény egyes cikkeit. Ennek kapcsán Geoana a Jurnalul National napilapnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy: "A Magyar Szocialista Párttal a viszony szilárd, régi, s együttműködési memorandum is szentesíti". Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy: "A magyar szocialisták némileg mérsékeltebb politikai alakulat hírében állnak, s ezt nyugati partnereink is méltányolják azzal szemben, hogy a korábbi magyar kormányzat tevékenységében nacionalistább hangsúlyok voltak". (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak