Még mindig titkos a CNSAS döntése Voiculescuról
2006. június 16. 14:23, utolsó frissítés: 14:32
Hiába harangozta be ma reggel valamennyi hírcsatorna, hogy Dan Voiculescu konzervatív pártelnök mai sajtótájékoztatóján bejelenti a Securitate Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) tegnapi döntését, a kormányfőhelyettes-jelölt közölte: nem kapott hivatalos értesítést a testülettől.
Voiculescu ugyanakkor ismételten cáfolta, hogy együttműködött volna a titkosrendőrséggel. Elmondta, mint szinte minden állami szektorban dolgozónak, neki is időnként hivatali jelentéseket kellett leadnia a Securitaténak, ám ezek valamennyi alkalommal csak a külkereskedelemmel kapcsolatos információkat tartalmaztak, soha nem ártottak egyetlen személynek sem.
Arra a kérdésre válaszolva, hogyha nem volt gond a rá vonatkozó iratokkal, akkor miért titkosították, a pártelnök-vállalkozó azt válaszolta, ezt ő nem tudhatja.
Voiculescu attól függetlenül, hogy mit feltételez a CNSAS tegnapi határozta, kész beperelni az intézményt. Elhatározását azzal indokolja, hogy a mai központi lapok szinte egytől egyik kész tényként tálalták, hogy Voiculescu Securitate-kollaboráns volt. A pártelnök szerint pedig erre az egyetlen logikus magyarázat az lehet, hogy a CNSAS-ból kiszivárgott a döntés.
Ugyanakkor, amennyiben a CNSAS mégis úgy döntött volna, hogy együttműködött a titkosszolgálattal, akkor felsőbb, akár európai szerveknél fog fellebbezni ez ellen, mivel „tiszta lelkiismerettel” vallja, hogy nem volt sem szekus, sem besúgó, s meg akarja védeni méltóságát.
Azzal a korábbi kijelentésével kapcsolatosan, miszerint pártja kilép a kormányból, ha a CNSAS beigazolja, hogy együttműködött a titkosszolgálattal, ma közölte, hétfőre összehívta a PC vezetőségét. Ám nem szeretné, ha ez a 13 tagú testület határozna az alakulat jövőjéről, ezért kongresszust kíván összehívni.
Hozzátette: véleménye szerint az általa vezetett alakulat mindaddig nem fog mást jelölni a miniszterelnök-helyettesi tisztségbe, amíg nem születik döntés, hogy kilépnek a kormányból vagy sem. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak