Befejeződött a csíki konzulátus felújítása. Ercsei Ferenc készítheti az 56-os emlékművet
2006. június 21. 10:42, utolsó frissítés: 10:42
Ercsei Ferenc csíkszeredai szobrászművész alkotása nyerte el azt a pályázatot, amelyet a csíkszeredai főkonzulátus mellett - az 1956-os magyar forradalom emlékére – kialakítandó tér díszítésére írtak ki – jelentette be tegnap Ráduly Róbert Kálmán, a város polgármestere.
A magyar Külügyminisztérium anyagilag is támogatja az 1956-os magyar forradalom emlékére készülő csíkszeredai szobor kivitelezését – jelentette be Szabó Béla főkonzul, a Magyar Köztársaság csíkszeredai képviseletének vezetője. Közölte: befejeződött a külképviseletnek otthont adó Pál Gábor-ház belső és külső felújítása.
Szabó Béla megköszönte az önkormányzati vezetőknek és a román kormány Hargita megyei képviselőinek - a prefektusi hivatal vezető munkatársainak - az épület kiválasztásában, az építkezési engedélyek beszerzésében nyújtott segítségét. A csíkszeredai főkonzulátus tevékenysége kapta talán valamennyi magyar külképviselet közül a legnagyobb sajtónyilvánosságot – indokolta a főkonzul a sajtó képviselőinek meghívását a rendezvényre.
Ráduly Róbert Kálmán bejelentette: az e célra létrehozott szoborbizottság kiválasztotta a beküldött pályamunkák közül azt, amelyet méltónak tart arra, hogy az 1956-os magyar forradalom emlékére kialakítandó teret díszítse. A teret a főkonzulátus székhelyének szomszédságában alakítják ki. A Külügyminisztérium már korábban felajánlott 5 millió forintot a tér rendezésére, ugyanakkor további 4 ezer eurós összeggel kívánja támogatni a szobor kivitelezését is.
Ercsei Ferenc csíkszeredai szobrászművész az MTI-nek elmondta, hogy Márai Sándor Mennyből az angyal című versének visszatérő motívuma, a csodáról hírt vivő angyal ihlette a munkát. A tér rendezésének befejezését és a szoborállítást a forradalom 50. évfordulójára tervezik a csíkszeredai elöljárók. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak