Az RMDSZ szenátorai is megszavazták a replikatörvényt
2002. június 07. 12:56, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
A szenátus tegnap elfogadta a sajtóban megjelent anyagokra vonatkozó válaszadási és hibaigazítási törvényjavaslatot, a replikatörvényt. A honatyák döntése alapján az e joggal való élés nem akadályozhatja meg a sértett felet abban, hogy a válaszadás mellett súlyosabb sérelmek esetén a bírósághoz fordulhasson. E jogszabály alapelve védeni a sajtóban megjelent személy becsületét és jó hírnevét, valamint az annak magánéletére vonatkozó információkat. Ugyanakkor a saját képhez való jogot és a valós tájékoztatás biztosítását is erősíteni hivatott. Viszont az ellenzéki szenátorok és a romániai sajtó képviselői szerint e jogszabály is a korrupciót szolgálja, hiszen így a sajtó intézménye akaratlanul is a kormány engedelmes és alázatos szolgájává válik.
A szenátus a kulturális szakbizottság összes módosító javaslatát elutasította, és nem vette figyelembe a nemzetközi újságíró-szervezetek figyelmeztetéseit sem. A törvényt eredeti formában fogadta el a felsőház a PSD, az RMDSZ és a PRM szavazataival, ellene szavazott a PD, a PNL és három PRM-szenátor. A PNL bejelentette, a sajtószabadság védelmében az Amnesty International emberjogi szervezethez fordul.
A hibaigazításnak és a válaszadásnak kizárólag a fellebbezett anyagra szabad vonatkoznia, rá kell mutatnia, hogy melyek azok az állítások, amelyek nem igazak, nem helyesek. A reakciónak a jó illem határain belül kell lenni, nem szabad fenyegetéseket, minősítéseket vagy kommentárokat tartalmaznia, a válaszadásra való kérést pedig a sérelem megjelenése utáni 30 napon belül kell leadni. A jogszabály természetesen csak a Románia területén működő hírügynökségekre és kiadványokra vonatkozik. (rompres)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak