2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Gondot okoz a státustörvény

2002. június 07. 13:21, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

Az előző magyar kormány utolsó, május 24-én tartott ülésén a kedvezménytörvény módosítására vonatkozó előterjesztésről is tárgyalt. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen változtatásokat eszközöltek volna a törvényen. A kormány hivatalos lapja, a Határozatok Tára legutóbbi száma alapján ugyanis csak annyi ismert, hogy a volt kormány a Magyar Állandó Értekezlet elé szerette volna terjeszteni módosító tételeit. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának leköszönő elnöke nyilatkozata szerint a javaslat csak technikai módosításokra vonatkozott, tartalmilag nem érintette volna a törvényt, ellenben a tervezet tartalmáról nem kívánt felvilágosítást adni. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta azonban, hogy az Orbán-kabinet annak idején megküldte a státustörvény módosítására vonatkozó javaslatait. A tervezet az ET velencei bizottságának álláspontjához, illetve a román--magyar egyetértési nyilatkozathoz igazítaná a törvényt. Kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ-nek megküldött módosító javaslatok elsősorban a hozzátartozói igazolványra, illetve az ajánló szervezetek jellegére vonatkoztak. Mindezek mellett azonban egyelőre az sem egyértelmű, hogy a kormányváltás következtében mi lesz az előterjesztés sorsa.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS