A társadalom erkölcsi megtisztulását, az egykori besúgók mielőbbi leleplezését sürgeti Marius Oprea történész
2006. június 23. 14:53, utolsó frissítés: 14:53
Világos és egyértelmű törvények szükségesek ahhoz, hogy bekövetkezzen a társadalom erkölcsi megtisztulása a kommunista rendszer „maradványaitól" – jelentette ki tegnap Marius Oprea történész, a kormányfő biztonsági tanácsadója – számol be a Szabadság.
A történész az erkölcsi megtisztulás első lépésének tekinti a Ticu-törvény módosítását, amely arra kényszeríti a titkosszolgálatokat, hogy azok átadják az átvilágító bizottságnak archívumaikat. Oprea szerint az eddigi „leleplezéseknek" egészen biztosan az elkövetkezőkben is lesz folytatása, és a lista várhatóan olyan újabb személyek nevével bővül ki, akik együttműködtek az egykori Szekuritátéval.
Tájékoztatása szerint 1989-ben, a „rendszerváltás" évében 136 ezer besúgó tevékenykedett az országban, összességében pedig számuk mintegy 400 ezerre tehető. Oprea hangsúlyozta: az egykori besúgok egy része jelenleg is aktív, a rájuk vonatkozó iratcsomókat pedig nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosították. A 89-es változások után sok dossziét szándékosan eltűntettek, másokat pedig egyesek zsarolásra használnak fel.
Ugyanakkor egy olyan jogszabály sürgős elfogadását javasolja, amely a kommunizmust, mint terrorista és gyilkos rendszert határozza meg. Ennek érdekében jelenleg egyeztetések folynak Constantin Ticu Dumitrescuval, az átvilágítási törvény kezdeményezőjével.
Szerinte a megtisztulásnak nemcsak a politikumot kell érintenie, hanem az igazságszolgáltatást is, hiszen köztudott, hogy jelenleg is vannak olyan aktív ügyészek és bírók, akiknek a kezéhez vér tapad, és az annak idején általuk hozott ítéletekkel egyszerűen semmibe vették az alapvető emberi jogokat. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak