Árvízi mérleg: kilenc halott, öt eltűnt
2006. június 23. 15:45, utolsó frissítés: 15:45
Legkevesebb kilenc személy vesztette életét az elmúlt napok áradásai során, s továbbra is hat eltűntnek nyilvánítottat keresnek – jelentette be Vasile Blaga belügyminiszter. Változatlanul 36 összeomlott házat tartanak számon, ám 626kilakoltatott zöme visszatérhetett lakásába, jelenleg csupán 150 személy nem tudja megközelíteni házát.
A legsúlyosabb állapotok továbbra is Beszterce-Naszód megyében uralkodnak: a kilenc halottból hét beszterce-naszódi. Továbbá egy személy Máramaros megyében vesztette életét, míg egy személy Arad megyében hunyt el. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak