Románia felé kacsintgat a General Motors?
2006. június 28. 10:28, utolsó frissítés: 10:28
A világ legnagyobb autógyára, az amerikai General Motors (GM) további kelet-európai gyártóhelyek iránt érdeklődik, és úgy tűnik, hogy Romániában talált is újabbat, jelenti a Frankfurter Allgemeine Zeitung mai számában.
A kiszemelt hely a craiovai Daewoo-gyár lenne, ahol a GM Chevrolet márkájú kocsikat szeretne gyártani. A GM egyik szóvivője csak annyit felelt a frankfurti lap megkeresésére, hogy „érdeklődéssel figyeljük a román autópiac fejlődését", konkrét tárgyalások azonban nincsenek.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a partner a román kormány lenne, amely néhány nappal ezelőtt megállapodást kötött a koreai féllel a még ottani kézben levő 51 százalékos részvénypakett megvásárlásáról. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak