Lévai: Romániában még a szegénység sem ugyanaz, mint Nyugat-Európában
2006. június 28. 11:10, utolsó frissítés: 11:10
Ki kell derülnie, hogy a gyermekvédelem területén, a pszichiátriai betegek, az iskolai szegregáció, a romák kérdésekét illetően mi a pontos helyzet az Európai Unióhoz csatlakozó országokban – hangoztatta tegnap Lévai Katalin (MSZP) európai parlamenti képviselő a szervezésében Brüsszelben az esélyegyenlőség és uniós integráció témában tartott konferenciáról a sajtónak nyilatkozva. Az EP épületében rendezett tanácskozáson román és bolgár illetékesek is részt vettek.
Mint Lévai Katalin elmondta, a konferencia alkalom volt olyan kényes problémák megbeszélésére,
„amelyekről az emberek általában hallgatni szoktak".
„Eljött az az idő, amikor az emberjogi és kisebbségi gondokról beszélni kell, mert ez az utolsó lehetőség arra, hogy Bulgária és Románia érdemben tegyen a hiányosságok orvoslásáért” – vélte a képviselő.
Ezt az időszakot pedig szerinte ki kell használni arra, hogy az EU nyomást gyakoroljon a csatlakozókra. Hozzáfűzte, ezt tette minden más ország esetében is: Magyarországnak például lehet, hogy ma sem lenne diszkriminációellenes törvénye, ha nem csatlakozott volna az unióhoz.
Lévai Katalin kiemelte: a román és bolgár csatlakozás során sokat beszélnek a politikai és gazdasági kritériumokról, de kevés szó esett az emberi jogi kérdésekről, különösen azok szociális vetületéről. Elterjedtek viszont olyan híresztelések, hogy a mentális betegeket, az olvasási zavarokkal küzdőket, a tehetetlen embereket kezelő intézetek rossz körülmények között működnek.
A jövőre belépő két országban a szegénység sem ugyanaz,
mint például Nyugat-Európában. Ez a szegénység „sokkal mélyebb, elkeseredettebb, jobban összefügg a szegregációval, mint egy olyan országban, ahol megvoltak a feltételei, hogy a szegénységet kezeljék" – emelte ki Lévai Katalin. Rámutatott: a szegények kiszolgáltatottak, nem tudnak megfelelő szolgáltatásokhoz jutni, gyakrabban válnak emberkereskedők áldozatává, tehát emberi jogaik is könnyebben csorbulnak.
Méltatta ugyanakkor, hogy Romániában kiépítettek egy olyan intézményrendszert, amely védi a gyermekeket a visszaélésektől, és kapcsolatot épít ki a gyermek és az örökbe fogadó család között. „Változnak a feltételek, és ez komoly pozitívum" – szögezte le.
„Nem ítélkezni jöttünk s nem az a célunk, hogy Romániát s Bulgáriát távol tartsuk az uniótól – jelentette ki a tanácskozás végeztével Tabajdi Csaba, az MSZP delegációvezetője, aki részt vett a megbeszélésen. Nemzeti és szomszédsági érdekünk, hogy 2007 januárjától a két állam része legyen az uniónak.”
Felszólalásában Tabajdi kiemelten azoknak az elvárásoknak a teljesítését tartotta fontosnak, amelyek az Európai Bizottság tavaly októberi részletes országjelentésében szerepeltek:
a kisebbségi törvény elfogadása,
az egyházi tulajdonok visszaadásának a felgyorsítása, az államilag finanszírozott magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása. Tabajdi javasolta, hogy 2007 februárjában, a bolgár és román csatlakozást követően rendezzenek konferenciát az akkor már tizenkét új tagállam egyenlő bánásmódjáról, mert az újak most is naponta élik meg, hogy másodrangúként kezelik őket, például a madárinfluenza esetében kevesebb támogatásban részesültek.
Mindkét magyar képviselő hiányosnak mondta az EU monitorozó funkcióját. A tárgyalt problémák a régi tagállamokban is léteznek, de ott kevesebb fény vetül rájuk, mint a most csatlakozókban – mutattak rá. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak