500 ezer eurót veszít az állam minden autóbalesetben elhunyt után
2006. június 30. 10:53, utolsó frissítés: 11:13
A román állam 500 ezer eurót veszít minden közúti balesetben elhunyt személy esetében, s közel 100 ezer euróval rövidül meg az államkassza minden tolókocsiba kerülő áldozat után – derül ki a Világbank nemrég közzétett kimutatásából.
Románia pedig európai szinte élen jár a balesetek számát illetően: csak a tavalyi év folyamán 7173 nagyon súlyosnak minősített autóbalesetet regisztráltak, amelyek során összesen 2581 személy vesztette életét.
„Az összegek, hogy mennyibe kerül az államnak egy baleset, természetesen becslések. Az alapján vannak kiszámítva, hogy mennyibe került az illető iskoláztatása, illetve, hogy ha életben marad, mennyi pénzt adott volna az államkasszába. Ehhez az összeghez továbbá még hozzáadódik, hogy mekkora anyagi támogatást nyújt az állam az autóbaleset során elhunytak vagy súlyosan megsérültek családjának” – közölte a világbanki kimutatás kapcsán Marian Nedelescu, a Közúti Balesetek Áldozatai Szövetségének elnöke.
Egyébként egy autóbalesetben elhunyt egyesült államokbeli közel egymillió euróba kerül az államnak. „Olcsóbb” az élet Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban, ahol minden halálos áldozat után 400 ezer euróval marad kevesebb az államkasszába. (averea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak