2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Markó: a csatlakozás után újra kell majd gondolni a kormányprogramot, sőt akár a kabinet összetételét is

2006. július 03. 10:13, utolsó frissítés: 10:13

A nemzetállami kereteket meghaladó korszerű szemlélet, illetve a nacionalista, nemzetállamot megtartani akaró törekvések továbbra is ütköznek egymással Romániában, a megindult pozitív folyamatok nem váltak még visszafordíthatatlanná, ezért a romániai magyar közösség nem mondhat le az összefogásról – erre az alapgondolatra építette fel beszédét szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla RMDSZ-elnök.


A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén a politikus felhívta a figyelmet: Európában ma a nemzetállamok alkonyának vagyunk a tanúi, a nemzetállam


a mai körülmények között bilincs

a fejlődni vágyó régiók, kisebbségek és nemzetek számára. A földrész átrendeződik, folytonos mozgásban van.

Romániában azonban szerinte továbbra is együtt van még az egymással ellentétben álló két szemlélet: az egyik a nemzetállamok káros, fékező hatását szeretné megszüntetni, a másik viszont éppen a nemzetállami kereteket szeretné megtartani. „Még a jelenlegi román kormánykoalíción belül is ütközik egymással ez a kétféle látásmód” – vélte Markó.

A politikus szerint Románia és az erdélyi magyar közösség jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy az ország 2007. január elsején csatlakozhasson az Európai Unióhoz. A mai román kormánykoalíciót azonban e pillanatban


csak az integrációs cél tartja össze

– hangoztatta a szövetségi elnök, aki szerint ez kevés. Hiszen, mint mondta, ebben a koalícióban oly nagy a széthúzás, hogy a csatlakozás után újra kell majd gondolni az együttműködés alapjait, a kormányprogramot, sőt akár a kormány összetételét is.

Markó utalt a demokraták és a liberálisok szüntelen ellentéteire. „Nem lehet felelős döntéseket hozni az ország érdekében, ha minden döntés politikai csaták tárgyává válik, legyen szó


a kisebbségi törvény másfél éve húzódó parlamenti vitájáról,


a korrupció elleni harcról vagy a titkosszolgálatok hatáskörének bővítéséről” – hangsúlyozta Markó, mondván, ebből a versengésből csak nagyotmondás születik, populistábbnál populistább javaslatok látnak napvilágot a politikai rivális népszerűségének visszaszorítására, a fontos dolgok pedig elvesznek e pártpolitikai küzdelemben.

Márpedig az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése, a kisebbségi törvény elfogadtatása nem az RMDSZ egyoldalú célja, a többség és a kisebbség egymáshoz való viszonyának rendezése az egész ország érdeke - hívta fel a figyelmet a politikus, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ a jelenlegi koalícióban senkinek sem a "kliense" vagy a "csatlósa". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS