Lottópénzből finanszírozzák az ifjúsági lakások építését
2006. július 06. 14:03, utolsó frissítés: 14:03
A Román Lottótársaság idei jövedelmének legkevesebb 60%-t ifjúsági lakások, valamint sporttermek, sportcsarnokok építésére fogják fordítani – derül ki a kormány mai közleményéből. Az előrejelzések szerint ez az összeg eléri majd a 55,064 millió erős lejt, ami pedig 5 millió erős lejjel több, mint a tavalyi év folyamán erre a célra fordított pénzösszeg.
Továbbá a lottótársaság nettó profitjának az egy százalékából a mozikat fogják támogatni, míg 0,4%-ából kiadványokat fognak vásárolni a könyvtárak számára. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak