Egyre nyereségesebb a Romgaz, ám a privatizálására még várni kell
2006. július 10. 15:57, utolsó frissítés: 15:57
A részleges privatizáció előtt álló Romgaz gázipari vállalat az első negyedévben 39,8 millió eurónak megfelelő adózott eredményt ért el, 38 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél. A vállalat első negyedévi forgalma 249,4 millió euró volt, 51 százalékkal több a tavalyi első negyedévinél. A cég – amely az egyik legnagyobb Közép- és Kelet-Európában –, tavaly 611 millió eurós bevételt ért el, az idei eredeti terv 880 millió euróra szólt. Tavaly egész évben 77 millió euró volt az adózott eredménye.
A Romgaz tavaly 6,3 milliárd köbméter földgázt termelt ki, ez a hazai szükséglet 36-37 százalékát fedezi, a többit a Petrom olajvállalat termeli, illetve az orosz Gazpromtól importálják. A novemberben aláírt, új megállapodás szerint a Gazprom 2030-ig évente körülbelül 5 milliárd köbméter földgázt ad el Romániának. Az árat az idei első negyedévre 285 dollárra emelték a tavalyi 252 dollárról.
Ugyan már korábban meghirdették a vállalat magánosítását, idén februárban a kormány felfüggesztette a Romgaz többségének eladására vonatkozó terveket. A döntést az után hozták, hogy a gazdasági minisztérium tanulmányt terjesztett elő, amely szerint a tervezett 51 százalékos privatizálás nem lenne hasznos az állam számára.
Hírek szerint most egyelőre a Romgaz legkevesebb 5 százalékának tőzsdei kibocsátását tervezik, de a pénzügyi tárca közleményei szerint azt sem két éven belül. A Romgaz iránt érdeklődők között van az orosz Lukoil, a Mol, a német Wintershall - a BASF vegyiművek leányvállalata - és az E.ON, valamint a Gaz de France. A egyébként Romgaznak vegyesválallati szerződése van a Wintershall-lal egy dél-erdélyi lelőhely kitermelésére. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak