Pozitív az első negyedévi idegenforgalmi mérleg
2006. július 12. 15:43, utolsó frissítés: 15:43
Az idén 3 millió euró többlet keletkezett az idegenforgalmi mérlegben: a bevételek 158 millió eurót tettek ki az év első három hónapjában, miközben a románok 155 millió eurót költöttek el külföldön. 2004-ben még deficites volt a mérleg.
Az idegenforgalmi hivatal szerint az év hátralevő részében is többlettel lehet számolni, annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint az idén csökken a az országba érkező turisták száma. A csökkenés oka a hivatal vezetőjének elmondása szerint a madárinfluenza, az árvizek, illetve a bolgár tengerpart elszívó hatása.
Tavaly az első tíz hónapban a külföldiek összesen 688 millió eurót költöttek Romániában, a romániaiak 543 milliót, 2004-ben azonban még deficites volt a mérleg: a romániaiak 28 millióval többet költöttek külföldön, 423 milliót, miközben a külföldiek 396 milliót itt. A legnagyobb mértékű 1998-ban és 1999-ben volt, 198, illetve 142 millió euró.
Az ide látogató külföldiek 95,1 százaléka Európából érkezett, ezen belül 67,7 százaléka a szomszédos országokból. A legtöbben - 25,9 százalékos arány - Magyarországról látogattak Romániába, Moldova Köztársaságból 25 százalék, Bulgáriából 7,9 százalék, Ukrajnából 5,8 százalék, Olaszországból 4,8 százalék érkezett. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak