Autón menekült Libanonból a gazdasági minisztérium küldöttsége
2006. július 14. 11:11, utolsó frissítés: 11:56
Elhagyta Libanon területét csütörtökön 16 óra 40-perckor a gazdasági minisztérium Codruţ Şereş miniszter vezette küldöttsége. A delegáció autóval vágott át Szírián, majd Törökországból, menetrendszerű repülőjárattal érkezik a pénteki nap folyamán Bukarestbe.
A hírügynökségi jelentések szerint már semmilyen veszély nem fenyegeti a minisztérium tisztségviselői, az UGIR (Gyáriparosok Szövetsége) és az ARIS, a külföldi befektetések szervezesével foglalkozó kormányügynökség képviselőit.
A küldöttség a kétoldalú gazdasági együttműködés újraindításának céljával utazott a közel-keleti országba, és csütörtökön készült tárgyalni Szami Haddad gazdasági és Pierre Gemayel ipari miniszterrel. Şereş azt közölte: román vállalatok nagyon szívesen résztvennének Libanon fejlesztési terveiben. A gazdasági miniszter szerint Románia erőművek építésében, felújításában, infrastruktúra-beruházásokban, csatornázási munkálatokban venne részt. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak