Januártól túlszámláz a Distrigaz
2002. június 12. 15:36, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
2002 elejétől a Földgázelosztó Kht. (Distrigaz) több millió dollárral számlázta túl a lakosság gázfogyasztását. A havi gázdíjak januártól 33.350 lej/dollár árfolyamon voltak kiszámítva, annak ellenére, hogy a valutaárfolyam csupán április végén közelítette, illetve haladta meg ezt az értéket, hogy aztán júniusban ismét visszaessen. Energetikai szektorbeli források szerint a lakosságtól ily módon beszedett többletbevételek értéke eléri a hat millió dollárt. Az Országos Földgázelosztást Szabályozó Hatóság (ANRGN) alelnöke, Mihail Ciocodeica az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az átszámítási árfolyamot az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által biztosított előrejelzések alapján határozták meg, mivel a Distrigaz három hónapos periódusokra állapítja meg a gázárat.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak