Titkosszolgálati lemondások: Hayssam mentette meg, Hayssam temette el őket
2006. július 21. 12:58, utolsó frissítés: 12:58
A nagy lefejezés, Földrengés a titkosszolgálatoknál, Hayssam mentette meg, Hayssam temette el őket – ilyen címekkel ismertették pénteken első oldalon az országos napilapok a három legfontosabb titkosszolgálat vezetőjének előző napi váratlan lemondását.
Több lap is megerősítette meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Traian Băsescu államfő csütörtökön reggel hívatta magához a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), illetve a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetőjét, hogy számoljanak be, milyen információkkal rendelkeznek a három újságíró tavalyi iraki elrablása miatt terrorizmussal vádolt Omar Hayssamról. A kétes hírnevű, szíriai és román állampolgárságú üzletembernek ugyanis nyoma veszett, ezért a rendőrök nem tudnak érvényt szerezni a nevére kiállított letartóztatási parancsnak.
A Ziua szerint a három intézményvezető indokolatlannak tartotta Băsescu számonkérését, hiszen szerintük a titkosszolgálatok elvégezték feladatukat, amikor megfigyelték, és adatokat szolgáltattak a nyomozóknak az üzletemberről az ellene indított per elkezdése előtt. A titkosszolgálati vezetők szerint viszont ezután az igazságszolgáltatást terheli a felelősség Hayssam szabadon engedéséért, illetve eltűnéséért. A bírák ugyanis idén tavasszal, a túszügy után egy évvel döntöttek úgy, hogy a vádlottat egészségügyi okok miatt szabadlábra helyezik.
Radu Timofte, Gheorghe Fulga és Virgil Ardelean titkosszolgálati vezetők elégedetlenségét megerősíti az Adevărulban megjelent interjú is, amelyben Marius Bercaru, a SRI szóvivője elmondja, hogy "nem a hírszerzés feladata a vádlottak őrzése".
A Gândul szerint maga az államfő kérte lemondásukat, amikor kiderült, hogy az általuk vezetett intézmények semmilyen információval nem rendelkeznek a bujkáló Hayssamról. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak