2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A titkosszolgálatok segítették Hayssamot az elmenekülésben?

2006. július 24. 09:52, utolsó frissítés: 09:52

A titkosszolgálatok segédkezet nyújtottak a terrorizmussal gyanúsított és nemzetközileg körözött Omar Hayssam arab üzletembernek szökéséhez – állította több hétvégi országos napilap is.


A Gardianul című napilap úgy tudja, hogy Hayssamot az egyik titkosszolgálat tisztje kísérte el Medgidiára, ahol hajóra ült, hogy Szíriába utazhasson – Ilie Botoş tisztségéből leköszönt főügyész egyébként megerősítette, hogy Omar Hayssam valóban elhagyta Romániát. Ennek ellenére a román rendőrség hajszát indított az üzletember kézre kerítésére, a rendőrök vonatokon razziáznak, és a kikötőkből induló és beérkező hajókat is átkutatják.

Az Adevărul névtelenül nyilatkozó hírszerzési elemzőket idézett, akik úgy vélik: a három titkosszolgálati vezető lemondása jelzi, hogy az általuk irányított intézmények segíthettek Hayssamnak a menekülésben. E meggyőződését fejezte ki a lapnak Marius Oprea történész, a román miniszterelnök tanácsosa is. Emil Constantinescu volt román államfő pedig egyenesen kijelentette, hogy Omar Hayssam hármas titkosügynök volt, hiszen a román, a szíriai titkosszolgálattal, de a KGB-vel is együttműködött.

Az Adevărul újságírója arra is emlékeztet, hogy Hayssam az 1980-as években érkezett Romániába, ahol nagybátyja a szíriai hírszerzés egyik rezidense volt. Akkor Bukarest és Damaszkusz szoros kapcsolatokat ápolt, s így kerülhetett be Hayssam a hazai titkosszolgálatok világába, majd ennek a kapcsolatrendszernek köszönhetően tehetett szert 1990 után jelentős vagyonra.

A napilap utalt arra: a rendszerváltás óta az Egyesült Államok többször bírálta Romániát amiatt, hogy túl sok titkosszolgálatot működtet. Számuk eléri a kilencet, kötelékükben pedig a lap értesülései szerint több tiszt dolgozik, mint a kommunista hatalmat kiszolgáló hírhedt Securitáténál. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS