Valeriu Stoica Stolojant kérte fel liberális pártelnöknek
2002. június 13. 09:10, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A PNL elnöke, a volt igazságügy-miniszter Valeriu Stoica bejelentette, Theodor Stolojant, a párt korábbi államelnök jelöltjét kérte fel arra, jelöltesse magát pártelnöknek. Stoica szerint a javaslat a szervezet belső feszültségein kíván enyhíteni. A nyilatkozat néhány nappal követte több PNL-vezető nyílt levelét, amelyben Stoica munkájával kapcsolatban fejtették ki nemtetszésüket, és egyúttal felkérték Stolojant, ne hagyja el a pártot. Theodor Stolojan jelenleg a párt Országos Tanácsának elnöke. A politikus elutasította mind Stoica, mind a PNL többi vezetőinek kérését, de azt nem pontosította, valóban el szándékszik-e hagyni a szervezetet. Annyit mondott el, hogy elégedetlen azzal az állapottal, amelyben a PNL-ben értelmetlen belső harcok gátolják a döntések érvényesítését. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak