45 ezer nemkívánatos bolgár és román állampolgártól tartanak a britek
2006. július 24. 15:55, utolsó frissítés: 15:55
A brit kormány 45 ezer „nemkívánatos elem" nagy-britanniai letelepülésétől tart Romániából és Bulgáriából a két kelet-európai ország jövőre esedékes EU-csatlakozása után – áll a brit belügyminisztérium egy belső figyelmeztetésében, amely a The Sunday Times birtokába jutott.
A vezető brit vasárnapi lap által látott múlt heti bizalmas leirat szerint a belügyi illetékesek külön „figyelmeztető indexet" állítottak össze román és bolgár állampolgárokról, akiknek zöme a bűnözéssel áll kapcsolatban, vagy biztonsági kockázatot jelent. A dokumentum szerint félő, hogy a brit kormány a román és a bolgár EU-csatlakozás után nem tudja majd elejét venni e személyek nagy-britanniai letelepedésének és annak, hogy szociális kedvezményekért folyamodjanak.
A belügyminisztériumi leiratból kiderül az is, hogy a brit kormány Románia és Bulgária uniós tagságának első évében 60-140 ezer bevándorlóra számít a két országból. Nem hivatalos elemzések is több tízezres bevándorlási hullámot jósolnak. Az egyik vezető londoni társadalmi-gazdasági kutatóintézet, az Institute for Public Policy Research (IPPR) áprilisban kiadott átfogó prognózisa szerint a két ország belépése utáni egy évben 41 ezer román és 15 ezer bolgár érkezik a brit munkapiacra.
Nagy-Britannia volt az egyetlen nagy uniós tagállam, amely a bővítés pillanatától lemondott a csatlakozási szerződés által lehetővé tett munkaerő-beáramlási korlátozásokról, és 2004 májusában teljesen megnyitotta munkapiacát a kelet-európai új tagországok előtt. (piac és profit)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak