Megkétszereződött a Bulgáriában nyaraló romániai turisták száma
2006. augusztus 03. 17:09, utolsó frissítés: 17:09
Miközben Bulgária veszíteni kezd a vonzerejéből azoknak a turistáknak a körében, akik korábban szívesen látogattak a balkáni országba, megkétszereződött a romániai turisták száma, Nagy-Britanniából 36 százalékkal többen érkeztek, s növekszik az érdeklődés a finnek és a törökök körében is.
A bolgár gazdasági fejlesztési kutató központ adatai szerint tavaly Görögországból 15 százalékkal, Macedóniából 14 százalékkal, Németországból 4 százalékkal kevesebben érkeztek, de kisebb volt az érdeklődés Bulgária iránt a magyarok, lengyelek és szlovákok körében is.
A kutató központ szerint az elmúlt években tapasztalt felfutás után az utóbbi időben csökken a növekedés üteme a bolgár idegenforgalomban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak