Románia: drága szolgáltatások – gyenge imidzs
2006. augusztus 04. 13:22, utolsó frissítés: 13:22
Bár a Romániába látogató külföldi turisták száma az utóbbi években folyamatosan növekedett, ez a szám még mindig jóval az elvárt színt alatt mozog. A külföldi turisták számára nem igazán kívánatos úticél Románia, sem a szálláslehetőségek, sem az infrastruktúra nem megfelelő, kevés a repülőtér, hiányoznak az autópályák – állapítja meg a Capital gazdasági hetilap elemzője.
Továbbá megfigyelhető, hogy az EU-ban élő turisták körülbelül 60%-a inkább saját országát választja úticélul, és ha országukon kívülre utaznak, akkor is elsősorban a már EU-tag országokat részesítik előnyben.
Az okok közé sorolható az is, hogy az EU-állampolgárok elsősorban saját kocsijukkal szeretnek közlekedni, a romániai utak viszont többnyire nem alkalmasak erre. Egy másik probléma, hogy nagy a szakadék Románia külföldi imidzse és a szolgáltatások ára között. A romániai vendéglátók többsége még mindig úgy gondolja, hogy egy külföldinek jóval nagyobb árat kell fizetnie, mint a belföldieknek, hiszen neki „van amiből”.
Ugyanakkor a Berlini Román Turisztikai Hivatal szerint egy német állampolgár átlagban 63 eurót költ el egy vakációs napon. Ebből az összegből Romániában nem lehet az utazást, a szállást, az étkezést és a szórakozást is biztosítani. A román turisztikai piac csak akkor kerülne versenyhelyzetbe, ha az imidzsét és az árait összehangolná. Ezt jelenleg az árak csökkentésével érhetné el – állapítja meg a hetilap. (capital)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak