Markó a magyarországi támogatásokról
2002. június 14. 07:23, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Az elmúlt években jelentősen növekedtek a határon túli magyaroknak szánt anyaországi támogatási összegek, de nem biztos, hogy a támogatás hatékonysága ezzel arányosan javult - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában. Az RMDSZ elnöke szerint eljött az ideje annak, hogy az egész támogatási rendszert áttekintsék, és a különböző támogatási formákat egymásba illesszék. Fontosnak vélte ugyanakkor, hogy a támogatási források megszaporodtak, új támogatási formák jelentek meg, elsősorban az oktatás terén. Markó szerint a rendszer felülvizsgálatának elvei világosak: átláthatóságra, nyilvánosságra, összehangoltságra van szükség, és minél közelebb kell vinni a döntést az illető közösséghez. Hangsúlyozta, hogy a döntésekből ki kell iktatni a politikai szempontokat, a rokonszenvek szerinti juttatások lehetőségét. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor nagyon fontosnak nevezte annak meghatározását, hogy milyen célt szolgál a határon túli magyaroknak nyújtott anyaországi támogatás. A felvetett elképzelések között szerepel az is, hogy az RMDSZ valamilyen módon legyen jelen Budapesten is. (mti)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak