Kifizetik a kisebbségi oktatásban tanítók többletóráit
2006. augusztus 10. 15:37, utolsó frissítés: 15:37
Vége a kisebbségi oktatásban részt vevő pedagógusok megkülönböztetésének. Ők ugyanis heti négy órával többet dolgoznak, mint a román nyelven tanító kollégáik, ám a javadalmazásban ez a különbség mindeddig nem tükröződött.
Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke üdvözli a kormány határozatát, ugyanakkor megdöbbenéssel vett tudomást a szakszervezeti támadásról. Az RMPSZ elnöke szerint az intézkedés nem diszkriminatív, hiszen a ledolgozott tanórák kifizetéséről szól. Nyilatkozatában felszólítja a szakszervezet vezetőjét, hogy vonja vissza támadásait, hiszen ez pontosan azok ellen irányul, akiknek érdekeit kellene védeni. (mvhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak