Nagy és Kelemen közbeszéd tárgyává tennék az RMDSZ reformját
2006. augusztus 14. 16:52, utolsó frissítés: 17:02
Néhány obligát pontosítás és egyféle csoportként való “vizuális” önmegjelenítés volt annak a ma déli sajtótájékoztatónak a célja, amelyet Nagy Zsolt és Kelemen Hunor tartott a kolozsvári ügyvezető elnökségen. Emellett a két politikus arra biztatta az újságírókat és közszereplőket, fogalmazzanak meg álláspontokat és javaslatokat az RMDSZ megreformálásával kapcsolatban.
Az elmondottakból az szűrhető le, hogy Nagy a reform kapcsán strukturális, napi politikai vonatkozásokban gondolkodik, Kelemen pedig egyféle ideológusi szerepet vállal magára.
Nagy pontosításai:
1) a reformkezdeményezések nem személyek ellen vagy személyekért irányulnak;
2) az RMDSZ párttá való alakításán a politikai döntéshozatal professzionalizálását és nem jogi formát vagy ideológiai lekerekítést ért, vagyis a javasolt szerkezeti változások a hatékonyságot és a teljesítményelvűséget célozzák, és nem utolsó sorban a sebességet;
3) a szervezet kommunikációját korszerűbbé kell tenni mind a PR, mind például a társadalmi vagy szakmai konzultációk és egyeztetések szintjén.
Kelemen kiegészítései:
1) az a szervezeti forma, amelyet 93-ban fogadtak el, egy virtuális államrendet modellezett, amelyben a politikai és civil társadalmi feladatokat egy szervezetben képzelték el. Most Kelemen a politikai és a társadalomszervezési funkció éles elkülönítését javasolja. Úgy fogalmaz, ez hatékonyságot és áttekinthetőséget eredményezne.
2) “A hangsúlyt az önkormányzatokra és területi szervezetekre kell helyezni, ez utóbbiakat, ahol szükséges, fel kell éleszteni. Az önkormányzatok előtérbe állítása pedig azért fontos, mert az EU-integráció után az önkormányzatok szerepe jelentősen felértékelődik”
3) az RMDSZ-nek meg kell őriznie az “ideológiai műhelyeit”, de újra kell gondolnia a Szövetségi Egyeztető Tanács szerepét, illetve létre kell hoznia a politikai döntéshozatali keretet, amely operatív kérdésekben gyorstüzelő. Az SZKT-nak egy szélesebb társadalmi legitimációjú szervezetnek kell lennie. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak