Mától olcsóbb a fekete-tengeri nyaralás
2006. augusztus 15. 13:33, utolsó frissítés: 13:35
Mintegy 20-30%-kal lehet mától olcsóbban nyaralni a fekete-tenger romániai partszakaszán. Ugyanis hivatalosan augusztus 15-én ér véget a csúcsszezon, s ekkortól azok is megengedhetik maguknak a pár napos üdülést, akik nem akartak vagy nem tudtak éppen akkora összeget ráfordítani.
Miközben mától 20-30%-kal alacsonyabb árat függesztenek ki a szállodákban, kempingekben egyaránt, addig az elkövetkező hetekben még inkább csökkenni fognak a tarifák. Várhatóan szeptember elejére már a nyári csúcsidényben gyakorolt árak felét kell csak majd fizetni.
Így egy egy hetes nyaralás egy kétcsillagos mamaiai szállodában az eddigi 883 lej helyett mától 738 lejbe kerül, míg szeptember elsejétől ugyanitt 637 lejért is lehet majd nyaralni. A háromcsillagos hotelek esetében is hasonló mértékű az árcsökkenés: miközben eddig egy heti szállásért 1600 lejt kértek, mától 1200 lejt kell fizetni. Ugyanakkor nem csupán a szállás lesz olcsóbb, hanem a vendéglőkben is kevesebb pénzért lehet enni.
Azonban az árszint és a szolgáltatások minősége miatt egyre inkább veszít népszerűségéből a romániai partszakasz. Idén egyeteln napon sem volt száz százalékos telítettség. A 90%-ot is alig a hétvégéken érte el az üdülőtelepek telítettsége, ám hét közben alig a helyek 50-60%-a van kihasználva. (evz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak