Ismételten cáfolta Băsescu, hogy együttműködött volna a szekuval
2006. augusztus 16. 18:43, utolsó frissítés: 18:43
Pár perccel ezelőtti sajtónyilatkozatában Traian Băsescu államfő ismételten cáfolta, hogy együttműködött volna a Securitatéval. „Soha nem írtam jelentéseket, amelyeket szekus tisztnek adtam volna át. Adják ide az iratcsomómat, és én nyilvánosságra fogom hozni” – ironizált az államelnök. Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor azt is elmondta, hogy őt a Securitate soha nem is próbálta meg beszervezni. Annyit közölt, hogy minden útja után utazási jelentést kellett tennie, ám ilyen t valamennyi tengerészparancsnoknak kell tennie, éljen az bárhol a világon.
A leleplezések sorozata kapcsán megjegyezte, a dossziék nyilvánosságra hozatalának folyamata itt nem áll meg, mindaddig folytatódik majd, amíg még kerülnek elő kompromittáló iratcsomók. „Tizenöt éven át a román társadalom szerette volna tudni, hogy mi található a Securitate archívumában. A Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) kértem a titkosított dossziék újraértékelését. Kértem a politikusok iratcsomóinak a nyilvánosságra hozását” – fejtette ki Băsescu.
Hozzátette: minél később kerültek volna a nyilvánosságra ezek a dokumentumok, annál rosszabb lett volna. „Nem tűztem ki célul, hogy valakit védelmezzek, vagy valakit megtámadjak” – sommázott az államfő. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak