Többen kaphatnak ezentúl fűtéspótlékot
2006. augusztus 17. 16:31, utolsó frissítés: 16:31
Hozzáférhetőbbé vált az állami fűtéspótlék, miután a szerdai kormányülésen a Tăriceanu-kabinet arról határozott, hogy nagyobb jövedelműek is igéynelhetnek támogatást. Eddig ugyanis a 310 lej alatti személyenkénti jövedelem volt a támogatás feltétele, ezen a télen azonban mindazon családok részesülnek ebben az állami támogatásban, ahol az egy személyre jutó jövedelem nem haladja meg az 500 lejt.
Ugyanakkor Hargita, Kovászna és más alacsonyabb átlaghőmérsékletű megyék önkormányzatai nagyobb fűtéstámogatásban részesülnek. Újdonság az is, hogy az egyedül élő személyek fűtéspótlékát 10 százalékkal növeli a kormány. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak