Kovács: a státustörvény felülvizsgálandó
2002. június 17. 10:03, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Kovács László, Magyarország külügyminisztere szükségesnek tartja a státustörvény felülvizsgálását, aminek következtében akár módosító javaslatokat vagy kétoldali megállapodásokat is eszközölhetnek. Kovács szerint a törvénynek három feltételt kell teljesítenie, mégpedig összhangban kell lennie Magyarország, valamint a szomszédos országok magyar nemzetiségű polgárainak érdekeivel, egyeznie kell az európai normákkal, ugyanakkor az érintett országok kormányai által is elismertnek kell lennie. Kovács szerint csak akkor hoz végleges döntést a magyar kormány, miután részletes információkat kap a szomszédos országok magyar szervezeteitől, az érintett országok vezetőitől, valamint az európai intézményektől. Az Európa Tanács raportőrének, Eric Jurgensnek azonban negatív véleménye van a státustörvényről. A holland parlamenter beszámolóját a magyarországi sajtó sokkal kritikusabbnak vélte, mint a Velencei Bizottság, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) által írtakat. Jurgens azt ajánlotta, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kérje fel Magyarországot a törvény visszavonására. Ugyanakkor egy olyan új határozat megalkotását kezdeményezte, amely figyelembe veszi az érintett országok kritikus észrevételeit, valamint a Velencei Bizottság és az OSCE ajánlatait is. (rompres)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak