Bárkivel szövetkeznének a konzervatívok a demokraták kisemmizésére
2006. augusztus 17. 17:32, utolsó frissítés: 17:32
Bármilyen politikai képletet képesek kialakítani a konzervatív pártiak (PC), csakhogy kisemmizzék a Demokrata Pártot (PD). Erről ma döntött az alakulat politikai bürója, miután arra a következtetésre jutottak, hogy a „PD egy állampárttá alakult át”.
„A PC ilyen körülmények között nem folytathat párbeszédet ezzel az alakulattal” – közölte az ülés után Bogdan Ciucă, a PC szóvivője. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak