Fél év alatt a tavalyi teljes forgalmat bonyolította le a Petrom
2006. augusztus 18. 12:53, utolsó frissítés: 12:53
A felerészt az osztrák OMV tulajdonában lévő Petrom olajtársaság ez évi fél éves adózott eredménye 1,427 milliárd (új) lej lett, 826 millióval több, mint a tavalyi első félévben. A vállalat a javulást a fokozatosan emelkedő olajárak javára írja, jóllehet az eredményt kedvezőtlenül befolyásolták a finomítás és az értékesítés korábbinál kedvezőtlenebb feltételei.
A magas olajár kedvezett a kitermelési tevékenységnek, a finomítói tevékenység nyeresége azonban romlott, amit csak részben tudtak ellensúlyozni a kapacitások jobb kihasználásával, az olajtermékek eladásainak növelésével. A vállalat forgalma a fenti időszakban 6,313 milliárd új lej volt, azaz közel 2 és fél milliárd dollár, a végrehajtott beruházások értéke 759 millió euró(70%-kal nagyobb, mint 2005 első felében). A forgalom a tavalyi egész évi értékét közelítette meg. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak