Szigorítaná a brit kormány a román állampolgárok beutazási feltételeit
2006. augusztus 21. 16:50, utolsó frissítés: 16:50
Nagy-Britannia szigorítani akarja 2007-től a beutazást a román és bolgár állampolgárok számára. Alistair Darling brit kereskedelmi és ipari miniszter a BBC-nek hétfőn elmondta: e két ország polgárainak a brit munkaerőpiacra való bejutását Nagy-Britannia szükségleteihez kívánják igazítani. Éppen ezért más országokkal és brit intézményekkel együtt felmérést készítenek arról, milyen kritériumok alapján engedélyezzék az új EU-tagállamok polgárainak a munkavállalást, illetve melyek azok a szakmák, amelyekben a brit gazdaságra szüksége van pótlólagos munkaerőre. A beutazókat "jól szervezett keretek között" akarják tartani - mondta a miniszter.
A brit belügyminisztérium szóvivője ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban a The Guardian című londoni lap hétfői számában kijelentette: meg kell vizsgálni a legutóbbi, 2004-es bővítés hatásait is. A szóvivő szerint a bolgár és román vendégmunkások befogadásáról az év végén várható londoni döntés, miután eldől a két ország EU-csatlakozásának végleges dátuma.
A brit konzervatív ellenzék szombaton felszólította a Blair-kormányt: vonja le a tanulságokat abból, hogy a 2004-es EU-bővítés után korlátlan számban érkeztek az országba vendégmunkások az új tagállamokból. Nagy-Britannia ugyanis, a többi korábbi EU-tagállammal ellentétben, korlátozás nélkül befogadta a kelet-európai államokból érkezőket a 2004. május 1-i csatlakozások után. A brit hatóságok arra számítottak, hogy mintegy 25 ezer lengyel jelentkezik munkavállalásra, a legújabb becslések szerint jelenleg mintegy 5-600 ezer lengyel dolgozik a szigetországban. A Blair-kormány hasonló helyzetre számít Románia és Bulgária csatlakozását követően. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak