Nem 29, hanem 71 politikusnak van dossziéja a CNSAS-nál
2006. augusztus 22. 12:16, utolsó frissítés: 14:48
Mától hallgatja ki a Securitate Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) azokat a politikusokat, akiknek iratcsomóját az elmúlt időszakban oldották fel a titkosítás alul. Már ma reggel a testület székházába látogatott Sógor Csaba RMDSZ-es és Cristian Rădulescu demokrata párti szenátor. Nem sokkal utánuk ért a helyszínre Mona Muscă volt kultuszminiszter is, aki leszögezte, hogy „az a helyes, ha az érintettek a dönteni hivatott szervek rendelkezésére állnak”.
Sógor Csaba ismételten hangsúlyozta, hogy nem működött együtt a szekuval. Rădulescu is úgy nyilatkozott, hogy nincs semmi titkolnivalója.
Csendes László, a CNSAS tagja egyébként közölte: nem 29 név van azon a listán, amelyen olyan politikusok szerepelnek, akiknek valamilyen iratcsomójuk van az átvilágító bizottságnál, hanem 71.
Mircea Dinescu, aki szintén tagja a testületnek, kijelentette: vannak még fontos nevek a névsoron, és lesznek még nagy meglepetések. Ám Dinescu szerint nem szabad elhamarkodni a döntést. "Nem szabad egyik napról a másikra dönteni, anélkül, hogy alaposan meggondolnánk. Találkoztam olyan történetekkel is, amikor arra kényszerítettek embereket, hogy írják alá azt a papírt, üldözték őket, el kellett költözniük városukból. Ezekről a személyekről nem állíthatod a legkisebb mértékben sem, hogy együttműködtek a Securitatéval" – mondta. (antena3, hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak