Voiculescu: máris úgy lehet venni, hogy a PC kilépett a kormányból
2006. augusztus 23. 15:18, utolsó frissítés: 15:18
A Konzervatív Párt (PC) kész kilépni a kormányból és szövetségre lépni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – jelentette ma ki Dan Voiculescu PC-elnök. Mint mondta, az általa vezetett alakulat nem árulta el a PSD-t, akikkel karöltve kampányoltak a választásokat megelőzően, csupán a szavazatk megszámlálását követően minden párt a maga útját járta.
„A politikában nincsen árulás. Az a tény, hogy szövetségre lépünk a PSD-vel, nem jelenti, hogy eláruljuk a Nemzeti Liberális Pártot (PNL)” – fejtette ki Voiculescu. Hozzátette: az elkövetkezőkben tárgyalni fog Mircea Geoană PSD-elnökkel, valamint az RMDSZ, a Nagy-Románia Párt és a PNL vezetőivel is, hogy közösen alakítsanak ki egy olyan startégiát, amely által izolálnák a Demokrata Pártot (PD).
„Máris úgy vehetitek, hogy kiléptünk a kormánykoalícióból” – üzente a PC-elnök a koalíciós partnereknek.
Eközben a liberálisok még mindig a politikai stabilitást mellett teszik le a garast, ám a demokraták máris jó utat kívántak a konzervatív pártiaknak.
„A PNL kitart a koalíciós stabilitás mellett, a koalícióban pedig minden alakulat fontos.” – fejtette ki Varujan Vosganian, a PNL szóvivője. Ezzel szemben Ioan Oltean PD-alelnök csupán annyit jegyzett meg: „Részünkről a PC soha nem is volt kormányon. Jó utat kívánunk”. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak