ZF: szeptember végéig kell várni a CEC-eladásra, a görög bank az esélyes, nem az OTP
2006. szeptember 06. 12:59, utolsó frissítés: 13:14
A CEC értékesítési folyamatához közel álló forrásokra hivatkozva tegnapi írásában arról számol be a Ziarul Financiar, hogy a nyertes kiválasztása szeptember végén történhet meg. A lap szerint a National Bank of Greece lehet a befutó, mert a görög bank nagyobb összeget ajánlhat a román takarékpénztárért.
A bankoknak 2006. szeptember 25-ig kell benyújtaniuk végső ajánlataikat, amelyeket már nem módosíthatnak. Az eredeti privatizációs stratégia szerint ennek határideje augusztus 31-e lett volna. Az eladás azonban azért is csúszik, mert a KPMG várhatóan ezen a héten, szeptember 8-ig fejezi be a CEC első féléves eredménybeszámolójának auditját.
A kormány így a szeptember 10-15-i héten vitathatja meg a privatizációs szerződést, majd az OTP-nek és a National Bank of Greece-nek körülbelül 8 napja lenne, hogy a végső ajánlatot megtegyék, miután a legutolsó szükséges dokumentumokat megkapták.
A Credit Suisse elemzőinek véleménye szerint a National Bank of Greece az OTP-nél magasabb ajánlatot fog tenni. A görög bank ugyanis nemrég emelt tőkét a terjeszkedés finanszírozása érdekében, és menedzsmentje részvény-visszavásárlásokat helyezett kilátásba, ha nem nyeri meg a román bankot. Így a Credit Suisse elemzői úgy vélik, hogy a görögök mindent meg fognak tenni a sikeres ajánlat érdekében. A privatizáció utolsó körében csak az ár számít. (zf, tőzsdefórum)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak