Ismét az RMDSZ-t támadja Monica Macovei
2006. szeptember 07. 10:26, utolsó frissítés: 10:26
Az igazságügyi miniszter ismét az RMDSZ-t támadja. Monica Macovei vádjai lényegében ugyanazok, mint korábban, szerinte a Szövetség a korrupcióellenes harc fékezésével az integrációt veszélyezteti. A miniszter ugyanezekkel a vádakkal illette a Konzervatív Pártot (PC) is. Utóbbi kezdeményezte, s az RMDSZ támogatta a törvénytervezetet, mely szerint az ügyészségek vezetőségét ne az igazságügyi miniszter, hanem a Legfelsőbb Bírói Tanács jelölje ki.
A javaslatot tegnap egyetlen szavazat különbséggel fogadta el a szenátus jogi bizottsága, úgy, hogy a PC és az RMDSZ mellett a PRM és a PSD képviselői támogatták azt. Monica Macovei nyilvánosan azt kifogásolta, hogy a törvényjavaslat kezdeményezői nem tartottak nyilvános vitát. Ugyanakkor a koalíciós megállapodás megszegésével és a csatlakozás veszélyeztetésével vádolta az RMDSZ-t és a PC-t.
Macovei hangsúlyozta, hogy az EU-tagországok egyetlen dologtól tartanak a korrupcióellenes harccal kapcsolatban: a politikai beavatkozástól. Márpedig értékelése szerint az ügyészségi vezetők kinevezési módozatának megváltoztatása "egyenértékű a politikum beavatkozásával a korrupcióellenes harcba". A miniszter hozzátette, így látja az Európai Bizottság is, "de ez nyilvánvalóan nem érdekli az RMDSZ-t és a PC-t".
Májusban közzétett jelentésében az Unió végrehajtó testülete valóban említést tesz az főügyészek kinevezési eljárásának megváltoztatására tett kísérletről, ugyanakkor hangsúlyozza: "a Legfelsőbb Bírói Tanács felelőssége az igazságszolgáltatás független és hatékony működésének biztosítása", és megjegyzi, hogy meg kell erősíteni a CSM szerepét a bíróságok és ügyészségek vezetőségének korszerűsítését illetően. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak