A GDP 6%-át fordítják jövőtől oktatásra
2006. szeptember 11. 12:35, utolsó frissítés: 17:20A következő tanévtől egyetlen iskolában sem kezdődhet el a tanítás, ha az illető tanintézmény nem kapja meg az egészségügyi engedélyt – jelentette ki az oktatási miniszter. Mihail Hardau ezt tegnapi sajtótájékoztatóján mondta, egyúttal pedig közölte, hogy tárcája a jövő évre megkapja a bruttó nemzeti össztermék %-át. Pénteken csaknem másfélezer olyan iskolában is elkezdődött a tanítás, amely nem rendelkezik egészségügyi engedéllyel, mert nem teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak