Bombariadó és pánik a bukaresti Igazságügyi Palotában
2006. szeptember 14. 12:37, utolsó frissítés: 12:37
Egy bombafenyegetés miatt kiürítette a rendőrség az Igazságügyi Palotát ma reggel Bukarestben. Az épületben pont akkor gyülekezett néhány tucat, a fővárosi bíróságokon dolgozó alkalmazott azzal a szándékkal, hogy alacsony bérezésük miatt tiltakozzanak. Az épületben jelenleg a bukaresti táblabíróság (fellebbviteli bíróság) és az 5. kerületi törvényszék működik.
A palotát mindenkinek el kellett hagynia, hogy a tűzszerészek átvizsgálhassák az épületet, így a bíróságok munkája csak 11 óra után kezdődhetett. A 2003-tól felújítás alatt álló épületet idén augusztus 31-én avatta fel Băsescu elnök és Macovei igazságügyi miniszter. A tervek szerint itt kapna irodákat a romániai ügyvédi kamarák szövetsége, a bukaresti kamara és az igazságügyi dolgozók szakmai szervezete.
Több sajtótudósítás az avatás napján azzal vádolta a két politikust, hogy jelenlétükkel áldásukat adták a PSD-kormányzat egyik panamájára: a számvevőszék egyik jelentése szerint a Năstase-kormány hatmillió euróval megtoldotta a neoreneszánsz épület restaurációjának költségvetését. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak