Interneten teszi közzé dossziéját Toró T. Tibor
2006. szeptember 21. 16:01, utolsó frissítés: 16:01
Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő tegnap a Securitate Irattárát Átvilágító Bizottságnál (CNSAS) megtekintette dossziéját. Kétórás tanulmányozás után elmondta, esetében semmiféle olyan bizonyíték sincs, amely arra utalna, hogy együttműködött volna a Securitatéval.
Toró kifejtette, hogy megfigyelői dossziéját 2000-ben titkosították, amikor RMDSZ parlamenti jelöltként jelentették be, hozzátéve, hogy a volt Szekuritáté azért követte őt, mivel édesapját irredentista mozgalommal együttműködő személyként tartották nyilván. Mint mondta, egyetlen nyilatkozatot adott a Securitaténak, amely többek közt arról szólt, hogy miként szerkeszti az iskola faliújságát.
A képviselő ugyanakkor közölte, az interneten fogja közzétenni a róla szóló feljegyzéseket. (nyugati jelen, krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak