Geoană: a 10 évnyi PSD kormányzásnak is érdeme van a mai döntésben
2006. szeptember 26. 18:13, utolsó frissítés: 18:13
„A 10 évnyi szociáldemokrata kormányzásnak is köszönhető a mai európai bizottsági jelentés” – jelentette ki Mircea Geoană PSD-elnök, aki egyúttal üdvözölte a 2007, januári elsejei csatlakozást előíró döntést. Ugyanakkor felelősségvállalásra kérte fel a politikumot, hangoztatva, hogy a január elsejei időpont csupán a startvonal, nem pedig az integráció finise. “Január elsejétől nem változik meg csodálatos módon a románok élete” – hangsúlyozta.
A szociáldemokrata pártelnök egyúttal azt is leszögezte, hogy a liberális-demokrata pártszövetség már jelent mozdonyt, majd hozzátette, az általa vezetett alakulatnak már készen áll a csatlakozás utáni időszakra vonatkozó stratégiája. „Attól tartunk, hogy az Eu szükségét érzi újabb kínzóeszközök bevezetésének. Rizikós, hogy nettó hozzájárulók leszünk, nem pedig a rendszer élvezői” – fejtette ki Geoană. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak