Kötelező lakásbiztosítás: évi 10-20 euró. Ám a kártérítés is legtöbb 20 ezer euró
2006. október 02. 17:47, utolsó frissítés: 17:47
Egy évvel a tavalyi rekordméretű áradások után a kormány ma tette közzé a károk összesítését. A belügyminisztérium mai sajtóközleményéből kiderül: a tavalyi áradások által okozott károk összértéke eléri az 1,5 milliárd eurót. Közel 500 ezer háztartást tett teljesen tönkre a kiáradt a víz, míg szintén félmillió körülire tehető a megomlott cégszékhelyek száma is.
Hasonló katasztrófák esetére a kormány ezentúl kötelezni fogja a lakosságot, hogy bebiztosítsák lakásaikat. Az éves természeti katasztrófa elleni biztosítás 10-10 euró között fog mozogni, a lakás struktúrájának és a felhasznált építőanyagnak a függvényében.
Amennyiben pedig valakinek nem áll elégséges anyagi erőforrás a rendelkezésére, hogy kifizesse a biztosítást, a kormány részlegesen vagy teljes összegében támogatja majd azt. Természeti katasztrófa esetében egyébként a biztosítótársaságok maximális 20 ezer eurót fognak majd fizetni a kárvallottaknak.
Az erről szóló törvénytervezetnek már jövő januártól érvénybe kellett volna lépnie, ám a honatyák nem értenek egyet a szövegtervezet minden pontjával. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak