Verespatak: Hegyi felszólítja a román hatóságokat, tartassák be az uniós környezetvédelmi irányelveket
2006. október 04. 17:05, utolsó frissítés: 17:06
Megalapozott a gyanú, hogy a verespataki aranybánya megnyitása ellentétes lenne több uniós jogszabállyal - jelentette ki Hegyi Gyula, az Európai Parlament magyar képviselője a beruházó kanadai cég hatástanulmányát értékelve. Ezzel kapcsolatban írásbeli kérdéseket tett fel az Európai Bizottságnak. Többek között azt kérdezte, sérti-e a verespataki aranybányászati projekt a felszín alatti vizek védelméről, illetve a hulladéklerakókról szóló tanácsi irányelvet. A szocialista képviselő a kérdéseket a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezettel együttműködve fogalmazta meg.
Válaszában az Európai Bizottság nevében Stravos Dimas környezetvédelmi biztos kiemelte, hogy a bizottság a román hatóságokkal folytatott kommunikációja során folyamatosan hangsúlyozta, hogy a verespataki projekt során az összes vonatkozó uniós jogszabályt megfelelőképpen figyelembe kell venni. A bizottság felhívja a figyelmet, hogy a fent említett jogszabályokon túl a beruházónak be kell tartania a katasztrófákat megelőzni kívánó Seveso II irányelvet, illetve a közelmúltban elfogadott bányászati hulladékról szóló irányelvet, melynek végleges változatába Hegyi Gyula több módosító indítványa is bekerült.
A biztos válaszában megállapította hogy, a projekt a felszín alatti vizek védelméről szóló irányelv hatálya alá tartozik, mely megtiltja a cianidok közvetlen kibocsátását, és előírja a közvetett kibocsátások megakadályozását. A biztos kijelentette, hogy a román hatóságok hatásköre a beruházó cég által benyújtott környezeti hatásvizsgálat értékelése és annak megítélése, hogy az engedélyezés összhangban áll-e az a fent említett irányelvekkel vagy sem. Abban a pillanatban, amikor Románia az EU tagjává válik, az Európai Bizottsága közbeléphet a jogsértések megakadályozása érdekében.
A fentiek tükrében a magyar képviselő felszólítja a román hatóságokat, hogy az engedély elbírálásakor a legszigorúbban tartassák be az említett uniós környezetvédelmi irányelveket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak