Az OMV nem adja el a MOL-nak a Petromot
2006. október 06. 10:45, utolsó frissítés: 10:45
Bár Cozmin Guşă, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnöke biztos információkra hivatkozva tegnapi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az OMV a román államnak fizetett ár négyszereséért eladja a Petromot a MOl-nak, mind az osztrák, mind pedig a magyarországi olajipari társaság cáfolni sietett kijelentését.
Alaptalannak nevezte a politikus értesülését Denis Mohorovic, a MOL nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóságának vezetője. "Sem az OMV-vel, sem mással nem folytattunk tárgyalásokat a Petrom jövőjéről" - tette hozzá az igazgató. A hírt az osztrák vállalat szóvivője is cáfolta, kijelentve, nem áll szándékukban sem a MOL-nak, sem másnak eladni a Petrom-ot. (mediafax, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak